#Tiborcz István

Lex Tiborcz után: végleg mutyiország leszünk?
 

Lex Tiborcz után: végleg mutyiország leszünk?

Kis túlzással teljesen szabadjára engedte a törvényhozás a vezető politikusok, állami nagykutyák családtagjainak részvételét a közbeszerzési pályázatokon a vonatkozó törvény minap nagy sietséggel, amúgy is furcsa körülmények között megszavazott módosításával. Így a pályázatok kiíróin kívül jószerivel bárki könnyen hozzáférhet nagy tömegű közpénzhez. Persze lesznek, akik még könnyebben, és a jogszabály módosítása ezek körét jelentősen szélesíti. A kormány olvasatában a módosítás persze ellenkező hatású, szerintük szigorítottak.

hvg.hu hvg.hu

Orbán Viktor háza előtt beszélt a Fideszhez az Együtt
 

Orbán Viktor háza előtt beszélt a Fideszhez az Együtt

Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt tartotta sajtótájékoztatóját az Együtt, mert szerintük a kormányfő családjának gazdasági érdeke mozgatta a Fideszt abban, hogy elfogadják a közbeszerzési törvény módosítását, amely szerint a saját lábon álló, azaz nem közös háztartásban élő hozzátartozó ezentúl nem összeférhetetlen a közbeszerzésekben.

MTI MTI


Sokat bukhat az ország az Orbán-vej volt cégének szárnyalásán
 

Sokat bukhat az ország az Orbán-vej volt cégének szárnyalásán

Az EU csalás elleni szervezete, az OLAF kiemelten érdeklődik az Orbán-vej, Tiborcz István közvilágítás biznisze(i) iránt, vizsgálják a legalábbis ellentmondásos közbeszerzéseket, amikor ellenfél nélkül 10 milliárdos nagyságrendben nyerte el a megbízásokat az Elios Innovatív Zrt. A processzus még komoly nehézségeket is okozhat a kormánypártnak, de a költségvetés is szorulhat, az sem kizárt, hogy vissza kell fizetni pénzeket.

hvg.hu hvg.hu

Orbán veje nélkül is szakít az Elios
 

Orbán veje nélkül is szakít az Elios

Ismét combos üzletet szakított a sajtóban egy időben nagyon forgó Elios Innovatív Zrt., ezúttal Kikunfélegyháza közvilágításának korszerűsítését nyerték el. Pedig az erős húzónévnek számító Tiborcz István már egy ideje nincs is a cégben.

hvg.hu hvg.hu


Az MTI szerint Tiborcz István nem közszereplő
 

Az MTI szerint Tiborcz István nem közszereplő

Erre hivatkozva nem hozott le a nemzeti hírügynökség egy MSZP-s közleményt, ami Tiborcz és Orbán Ráhel festményvásárlására reagált, pedig az esküvőjükről az MTI is hozott le fotót. A miniszterelnök veje milliárdos értékben nyert el közbeszerzéseket, gyarapodásáról a közmédia is rendszeresen tudósít. A Fidesz kampányrendezvényeinek is gyakori szereplője.

hvg.hu hvg.hu


Van két tehenetek, az egyik bevándorló, a másik tolmácsot kér
 

Van két tehenetek, az egyik bevándorló, a másik tolmácsot kér

A zemberek nem felejtenek. Ez minden kétséget kizáróan kiderült a “Van két tehene…” rapid agymenés-felhívás nyomán: mély nyomokat hagytak és a mai napig élénken élnek a Fidesz-kormányzat öt év alatt elkövetett szerencsétlenkedései, szívatásai, rosszindulatú, kapzsi, sokak szerint ostoba megmozdulásai. Tömött sorokban érkeztek a kivándorlást, a déli kerítést, a NER-t, a Fideszt, a folyamatos nyavalygást, a stadionmániát, az elmútnyócévezést, magánnyugdíjpénzek lenyúlását, a kretén viszonyokat kifigurázó ötletskiccek. Úgy fest, bár sok minden nem megy, az önirónia azonban még működik. És ez azért bizakodásra adhat okot.

hvg.hu hvg.hu






A kormány szerint inkább kiterjesztették az összeférhetetlenségi szabályokat
 

A kormány szerint inkább kiterjesztették az összeférhetetlenségi szabályokat

Kedden fogadta el a parlament, hogy novembertől csak a vezető közjogi méltóságokkal és vezető tisztviselőkkel közös háztartásban élő rokonokra vonatkozik az összeférhetetlenségi korlátozás a közbeszerzésekben, azaz a jövőben minden gond nélkül pályázhat Orbán Viktor veje is a közbeszerzéseken. Az Igazságügyi Minisztérium szerint így lett alkotmányos a korábbi törvény, sőt, szerintük tovább szűkült az összeférhettelenségi kör.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI



Hende keresztbe tett az egyik leggazdagabb magyarnak
 

Hende keresztbe tett az egyik leggazdagabb magyarnak

Szinte a zsebében érezhetett egy rózsadombi, a becslések szerint jó áron kínált ingatlant az Orbán Viktor vejének érdekeltségét nemrég megvásárló WHB-csoport egyik tagja. Aztán a honvédelmi tárca váratlanul meggondolta magát.

hvg.hu hvg.hu

Tiborczéknak több gondja már nem lenne, ha ezen a pályázaton is nyernek
 

Tiborczéknak több gondja már nem lenne, ha ezen a pályázaton is nyernek

Ha a miniszterelnök veje - még aktív világítás-korszerűsítőként - megnyerte volna azt a 9000 ledes lámpa közbeszerzésére kiírt pályázatot, amit az amerikai New Hampsire államban lévő Machester írt ki, vélhetően még gazdagabb lehetne, mint jelenleg. Az országhatár nem lett volna akadály, mert arra már volt példa, hogy Tiborcz volt cégét külföldi munkálatokra ajánlgassák.

hvg.hu hvg.hu

Hollandia felmászik a tetőre
 

Hollandia felmászik a tetőre

Felrobbant a napelempiac Hollandiában - az égbe szökött az értékesítés, most már mindenki ilyet akar a saját háza tetejére tetetni. És ehhez az egészhez nem az egyébként is visszafogott árcsökkenéseknek van köze, hanem a kormányzati szerepvállaláshoz. Bezzeg Magyarországon!

hvg.hu hvg.hu